[Álmomban már láttalak 2.] 3. fejezet- Egy újabb nem normális

Egy újabb nem normális egyén

-          Abygail! – hallatszódott a folyosó másik végéről, mire minden diák a sebesen integető Irisre kapta a tekintetét a nevén szólított pedig igyekezett tudomást se venni a sebesen közeledő narancs hajúra.

-          Oh, édes Istenem mit vétettem ellened, hogy így büntetsz? – emelte az égnek (/plafonnak) a tekintetét.

-     -  Hihetetlen, hogy még nem adta fel. – jegyezte meg Aly.
-          Túlságosan naiv és kitartó, az én káromra. – morogta.
-          Nem lehet könnyű. – nézett együtt érzően rá.
-      Hát nem. – bólintott majd otthagyta a kék hajút és elhagyta a folyosót a vidáman csevegő Iris társaságában.

A magára maradt kék hajú elgondolkozva ment az osztályterem felé, amikor hirtelen beleütközött valakibe. Mielőtt felfoghatta volna, hogy mi történt már a földön ült döbbenten.

-          - Jól vagy? – kérdezte egy férfihang és egy kéz jelent meg a látóterében.

-          - Igen, kicsit elbambultam. – válaszolt majd felnézett a fiúra. Fehér haja volt és felemás színű szeme: a jobb szeme sárga a bal pedig zöld. De ami igazán különleges volt rajta, hogy viktoriánus ruhát viselt csak úgy, mint ő. Amikor észbe kapott, elpirult és inkább oldalra nézett, így nem láthatta, hogy a fiú is végig méri. Mielőtt bármelyik fél reagálhatott volna, hirtelen valaki átkarolta mindkettőjük vállát.

-      -    Áh, Lysander már mindenhol kerestelek. Tessék itt a jegyzetfüzeted. Legközelebb, ha elhagyod, valamelyik cuccod ajánlom, hogy a megtalálónak ajánlj fel valami jutalmat. Tudod, a hölgyek nagyon örülnének akár egy csóknak is. – mondta bizalmasan aztán észrevette a lányt is. – Szerbusz, vámpírhercegnő! Mit keresel te itt, amikor mindjárt kezdődik az óra?

-        -  Épp a terembe indultam, csak egy szánalmas haladó, aki azt hiszi, hogy egyenlő velem feltart. – monda és nyomatékosítás képen leemelte a fiú karját a válláról.

-          - Ah, Aly mielőtt elmennél, kérnék egy szívességet! Menj már el az igazgatóiba az új lányért, nekem gyűlésre kell mennem!  Előre is, köszi! Most pedig, távozom, később még látjuk egymást! – intett majd távozott.

A lány morogva indult el az igazgatói iroda felé majd egy kopogás után benyitott.

-      -     Örvendj szánalmas halandó ma én, kísérlek el a terembe! – közölte a bent tartózkodó lánnyal nem is figyelve az igazgatónőre.

-          - Mis West! Magát nem tanították meg köszönni? – kérdezte kissé idegesen az igazgatónő.

-        -  Holmi halandók nem érdemlik meg a figyelmemet. – jelentette ki a lány, mire a banya kikelt a hitéből.

-          - Szemtelen kölyök! Azonnal takarodjon a szemem elől! – kiabálta, mire a két lány gyorsan kimenekült a szobából.

-         -  Ch, ostoba vén halandó! Nem fogja fel, hogy nagyságom egy ősi nemes faj utolsó tagja.

-          - Olyan cuki! – visított egyet a barna hajú majd minden előzetes jel nélkül a kék hajú nyakába vetette magát és ölelgetni kezdte.

-        -   Eressz már el! Asszony! Nem hallod?! Hogy mersz hozzám érni! Hé, hé, oda ne nyúlj! –kiáltozott a lány, mire többen furcsán néztek rájuk.  –Abiiiiii! – nyújtotta el a fehérhajú nevét és felé nyúlt. Szinte már látta maga előtt hogy megmenekült, amikor megpillantotta a fehér hajút. Vagy nem. A lány úgy csinált, mint aki semmit sem hallott és igyekezett eljutni a teremig feltűnés nélkül, azonban a barna hajú is észrevette, amikor próbált elsiklani a páros mellett.

-         -  ÍÍÍÍÍÍ! Egy albínó! – sikított fel, erre azonban a fehér hajú is megtorpant.

-         -   He? – csak ennyit tudott reagálni, mert a barna hajú következő áldozata ő lett. Így most már két lányt ölelgette, ahogy csak bírta. – Eressz már el te lökött lány! – próbált szabadulni Abi.

-        -  Na, mi van új barátot találtál? – röhögött Castiel.

-       -   Ahelyett, hogy ott állsz, mint az a bizonyos inkább segíts! – mordult rá a fehér hajú.

-       -   Ugyan miért kéne segítenem? – kérdezte szemét vigyorral.

-         - Nem elég jutalom, hogy hatalmasságomon segíthetsz?!

-          -Nem. – röhögött a vörös.

-          -Segíts vagy rosszul jársz! – mondta annyira komolyan, ahogy csak tudta Abigail.

-          -Nem. – mondta a fiú, de hirtelen összecsuklott és a lába között lévő testrészét fogta. A történet a következő:
Mivel a vörös nem bizonyult segítő késznek ezért a fehér hajú úgy döntött, hogy megleckézteti. Mivel a fiú elég közel állt így egy láblendítés és rosszabb esetben már csak keresztapa lehet a vörös. Miután a barna hajú kiölelgette magát a fehér hajú kihasználta a helyzetet és gyorsan lelépett mielőtt meggondolná magát.

-       -   Istenem, egy újabb nem normális egyén. – morogta Abi, miközben a terembe tartott.

-        -  Nézzétek, lányok ki van itt! – szólalt meg valaki a háta mögül, mire lefejelte a szekrényt. – Milyen szánalmasan fest mai is! - nyerítet és vokálként csatlakozott hozzá a másik két lány is. Az idegesítő hangot, a szekrény bánta meg ugyan is a szekrényajtóba csapot, egyet ököllel a fehér hajú ezzel levezetve valamennyire az idegeit és elhallgattatva a három gráciát.

-         - Komolyan ma minden hülye megtalál? Először a lökött új diák most meg ti. És még egyéniségnek hívod magad? Nem elég, hogy úgy öltözködsz, mint akinek nincs ízlése egy normális ruhára sem, de még ész híján is vagy, ráadásul a sminkeddel, csak azt éred el, hogy úgy nézel ki, mint egy ribanc. És Li te meddig akarod még enni azt a rúzst? Charlotte te vagy a három között a legértelmesebb akkor miért süllyedsz le az ő szintjükre? És Amber, csak hogy tud. Castielt soha nem fogod érdekelni. Magasról leszarja, mi van veled.

-        -  Hogy merted? – hápogott a szőke.

-      -    Egyszerűen. Olyan egyszerűen, mint amilyen egyszerűen most itt hagylak. – csapta be a szekrénye ajtaját és ott hagyta a társaságot.

-       -   Nem voltál kicsit nyers? – kérdezte az árnyékból előlépő Jack.

-         - Szerintem kellően finom és nőies voltam. – nézett rá.

-   -       Jó, értem! – mondta nevetve.

-     -     Mit akarsz?

-       -   Honnan veszed, hogy akarok valamit? – kérdezte mosolyogva.

-         - Egy alávaló, számító dög vagy túl sok szabadidővel. Hobbid, hogy az emberekkel úgy játszol, mintha csak sakkfigurák lennének. Te vagy a legveszélyesebb az egész gimiben talán még a városban is. Jobb, ha nem ellened van az ember.

-          - Gratulálok jól megtanultad a leckét! – nevetett tapsolva. – Na, szóval szeretném, ha többet tudnál meg nekem az új lányról.

-          - Miért pont én? Ha nem vetted volna, eddig észre nem épp társasági ember vagyok.

-         - Igen, ezt mindenki tudja, viszont úgy látszik, kedvel téged és a vámpírhercegnőt valamilyen különös oknál fogva. Szóval férkőzz a bizalmába és tudj meg róla több dolgot.

-         - Tudod, normális embereknek, ha tetszik valaki, akkor általában szép lassan összebarátkoznak az illetővel, vagy merészebbek egyből elhívják randira. Ha beveted a sármod még talán észre is vesz. – veregette meg a vállát.

-         - Látom ma nagyon éles a nyelved.

-         - Kérlek, bolondok között ne várd, hogy én is normális legyek.

-         - Nekem most mennem kell. Tudod, hol találsz meg! – integetett majd lelépett.

-         - Miért nekem kell elvégeznem helyette a munkát? – morgolódott a fehér hajú majd elindult.

Ha akkoriban sejtette volna valamelyikük, hogy ez egy halálosan szép és hosszú barátság kezdete lesz, tekintettel a jövőre nézve biztos megakadályozta volna. De mivel senki se sejtette, és senki nem lát a jövőbe, meg senkit sem érdekel a gimi így semmi sem akadályozta meg abban őket, hogy jó barátok legyenek.

Vége