Sötétség veszi körül. Nem tudja, hol van vagy, hogy került
oda. Elkezd sétálni. Hirtelen fény és egy ismerős helyszínen találja magát.
Romos helyszín, összedőlt épület maradványok. Hirtelen emlékszik mindenre. Kezdi
elveszíteni az irányítást, szép lassan összeomlik. Térdre rogy és üvöltve sír. Felelevenedik
előtte a múlt. A sok fájdalmas emlék, a számára legfontosabb alak képe
rajzolódik ki előtte. Kinyújtja a karját felé…
Számos esemény zajlik le a szeme előtt és rögtön a közepébe
csöppen. Holtestek körülötte, bármerre nézz csak hullák. Elkezd szaladni, élők
után kutatva, de körülötte, csak holtak vannak. Csak, szalad és szalad,
menekülve minden elől. Addig szalad, hogy elfogy az energiája. Egy város romjai
rajzolódnak ki előtte. Az épület falait néhol vér borítja, a fal tövében pedig
holtestek maradványai. Túl sok neki. Térdre rogy és könnyei elerednek. Hirtelen
az előtte lévő épület maradványainál egy ismerős alak mozdulatlan testét
pillantja meg. Minden emlék lepörög a szeme előtt. A mosolya, a nevetése, a
hangja…
Felüvölt. Csak üvölt és sír a földre görnyedve. Előtte a
szeretett személy élettelen teste. Valami eltört benne, véglegesen.
A kép eloszlik, és ott van újra ahonnan kezdetekkor
elindult, körülötte pedig sötétség. Nincs fény, nincs hang, nincs semmi. Csak ő
és az elviselhetetlen fájdalom.
